“Ez a fejlesztés az egész térségnek szól, az utazási idők nagyon le fognak rövidülni, nem beszélve arról, hogy mostantól a …

“Ez a fejlesztés az egész térségnek szól, az utazási idők nagyon le fognak rövidülni, nem beszélve arról, hogy mostantól a …
A Nyugati pályaudvaron egy korábbi váltóhiba lassítja a vonatközlekedést, ezért a Budapest–Esztergom, a Budapest–Vác–Szob és a Budapest–Veresegyház–Vác vonalon 20-40 perccel …
2010 óta törekszik arra a kormány, hogy biztosítsa az anyagi megbecsülést a szociális szférában dolgozóknak – közölte Rétvári Bence, az …
Újabb tizenhárom előadással gazdagodott a Déryné Program Országjárás alprogramja, a 83 produkciót felvonultató repertoárból a befogadó intézmények január 24-ig válogathatnak …
Újévköszöntő Lencseparti zajlott január 8-án délelőtt tíz év kihagyás után Vácon. A Ványi házaspár, Ványi Éva, és Ványi László 2007-ben …
Kigyulladt egy hatvan négyzetméteres melléképület pénteken este Kosdon, a Székely utcában. A tűz veszélyeztette a főépületet is.
Kismaroson a Művelődési Ház adott otthont a hagyományteremtő szándékkal indult dunakanyari újévi hangversenynek. Színültig megtelt a nézőtér. Az érdeklődők a …