„Ez a fejlesztés az egész térségnek szól, az utazási idők nagyon le fognak rövidülni, nem beszélve arról, hogy mostantól a híd meglétével a Dunakanyar átjárhatóvá válik” – fogalmazott Rományik Ferenc az épülőfélben lévő határátkelő Ipoly-híd jelentőségéről a kivitelezés helyszínén.
Hideg téli napon látogattunk az Ipolydamásdot Helembával összekötő hídhoz, hogy tavaly júliusban indult építkezés jelenlegi állásáról képet kaphassunk. Mint a település polgármesterétől megtudtuk, a vártnál jobban halad a kivitelező, így terv szerint idén augusztus végén, szeptember elején sor kerülhet az Ipoly-híd átadására. Ottjártunkkor még folyt a munka a hídon és környékén is, de mint megtudtuk a téli időszakban bekövetkező leállás után várhatóan majd márciusban folytatódnak a munkálatok.

A két település között 2000 óta nem volt híd
A két település között korábban létezett összeköttetés, három fahíd, majd ideiglenes híd is állt, ám ez 2000 márciusában, a nagy árvizek idején meggyengült, el kellett bontani így azóta nincs híd a két település között. „Az előző ideiglenes hidat 1986-ban építették, mert az akkor még a Bős-Nagymarosi vízlépcső rendszernek a járulékos munkáit az árvízvédelmi töltéseket, gátakat ennek a hídnak a segítségével tudták megépíteni mindkét
oldalon. Ez egy provizóriumként épült, a katonai utászok létesítették. Nagyon sűrűn, három méterenként voltak az alátámasztások a híd alatt, ez okozta a problémát, mert folyton begyűjtötte a hordalékot. Az ominózus kétezres évben annyira összegyűlt a hordalék az alátámasztások körül, hogy alámosott a jeges árvíz ezáltal statikailag meggyengült a hídszerkezet és el kellett bontani” – részletezte Rományik Ferenc. Hozzátette, tehát gyakorlatilag huszonkét éve dolgoznak azon, hogy ismét legyen összeköttetés a két település között, melynek konkrét tervezési munkái tizenkét évvel ezelőtt indultak. Az új Ipoly-híd megépítését 2018-ban jelentették be, az alapkő letételre pedig tavaly júliusban került sor. A beruházás segíti a határmenti kapcsolatok fejlődését, emellett hozzájárul a térség gazdasági mutatóinak növekedéséhez.

Tovább fejlődik az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózat is
Az 58 méter hosszú 12 méter széles hídhoz kerékpárút is csatlakozik, ezenkívül 540 méternyi út épül, hogy a jelenlegi közútról is elérhető legyen. Teherbírása 12 tonna lesz 3.5 tonnánál nagyobb gépjárművek nem haladhatnak rajta. Nem várható teherforgalom. A kerékpársáv megléte azért is fontos, mert szintén uniós forrásból valósulhat meg a térségben az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózat fejlesztése. A Szob-Ipolydamásd közötti kerékpárút már megvalósult, és ez az uniós bicikliút-hálózat részeként csatlakozik az Ipoly-hídra vezető hálózathoz. 2022 tavaszán szintén uniós fejlesztés révén megépül majd a Helemba-Párkány szakasz, illetve a magyar oldalon az Ipolydamásd, és Letkés közötti kerékpárút szakasz.
Helemba és Ipolydamásd 1996 óta testvértelepülési kapcsolatban van
A két települést idén ismét összekötő híd 1996 óta testvértelepülési kapcsolatban van, baráti rokoni szálak fűzik egymáshoz az két országban élőket. Továbbá régi hagyománya van a közös farsangi fesztiválnak, melyet ha volt híd, hanem nem, nem volt olyan év, hogy ne tartottak volna meg. Akár traktorokkal, akár az Ipoly jeges vizén, de átmentek egymáshoz a jó kapcsolatot ápoló lakosok. Megvendégelték egymást, táncoltak, elégették a kiszebábot. Mint megtudtuk a már évek óta hagyományos farsangi programot idén is meg fogják rendezni.

A beruházás teljes költsége 1.9 milliárd forint
A beruházás teljes költsége 1,9 milliárd forint. A projekt beruházója a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt., az Ipoly-híd esetében a Colas Közlekedésépítő Zrt. a kivitelező, míg a magyar oldali útcsatlakozást a Colas Út Zrt. készíti el. A szlovák oldali útcsatlakozás kivitelezője a Colas Út Zrt. és a Colas Slovakia. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly júliusban Ipolydamásdon az Andrej Doležal szlovák közlekedési és építésügyi miniszterrel az Ipolydamásd és Helemba közötti Ipoly-híd alapkőletételi ünnepségén az MTI beszámolója szerint elmondta, a Szlovákiába befektetett magyar tőke 2010-hez képest 64 százalékkal növekedett, ami azt mutatja, hogy a két ország kapcsolatainak javításába az elmúlt tizenegy évben befektetett energia megtérült. A miniszter akkor kitért arra is , hogy a magyar–szlovák határon jelenleg 35 helyen lehet szabályszerűen átkelni, ebből tíz átkelési pontot a 2010 utáni magyar kormány épített. Hozzátette, hogy 2020-ban átadták a komáromi hidat, majd azóta a két ország keleti és nyugati felében a magasfeszültségű hálózatokat összekötő interkonnektorokat, és jelenleg a gázvezetékek kapacitásnövelése van folyamatban. Hozzátette, hogy 2023-ig ezen a hídon kívül még öt átkelési pont létesül a két ország között, két Ipoly-híd, egy kerékpáros híd a Duna fölött, egy kompösszeköttetés és létrejön egy útösszeköttetés is.
Fotók: GRT
Önnek mi a véleménye?