Kismarosi hírek, Kultúra

Hagyományteremtő szándékkal zajlott az első újévi hangverseny a Dunakanyarban

Kismaroson a Művelődési Ház adott otthont a hagyományteremtő szándékkal indult dunakanyari újévi hangversenynek. Színültig megtelt a nézőtér. Az érdeklődők a Dunakanyar Szimfonikus Zenekar közel kétórás koncertjén, olyan ritkán játszott különlegességeket is hallhattak, mint Ravel Boleroja, de Süle Dalma, az Operettszínház és Megyesi Zoltán, a Magyar Állami Operaház szólistája is fellépett az est folyamán.

A Dunakanyar Szimfonikus Zenekar elvarázsolt a közönséget

Rétvári Bence a térség országgyűlési képviselője az est házigazdájaként köszöntötte a résztvevő közönséget. Ünnepi beszédében elmondta, hogy e koncerttel hagyományt teremtve szeretnék, ha ezentúl minden év elején a Dunakanyarnak is saját újévi hangversenye lenne. Kismaros polgármestere Neubauer Rudolf szintén köszöntötte a vendégeket hangsúlyozva, hogy örömmel ad otthont a település e hagyományteremtő szándéknak.

A Sándor Bence vezette Dunakanyar Szimfonikus Zenekar műveivel elvarázsolta a közönséget, melyet csak még tovább fokoztak azok a kiegészítő, rövid történetek, melyeket a karmester osztott meg a művek háttér történetéről. Mint a koncert kezdetén maga is kiemelte, nem afféle „vaskalapos” komor hangvételű előadást, mint inkább egy felszabadult hangulatú zenei utazásra invitálta a hallgatóságot. A hangulatot csak tovább fokozta a hangverseny két szólistája is. Az est folyamán Strauss, Elgar, Bizet művei kaptak helyet.

Rétvári Bence: Ötven milliárd forint volt a régióba érkező kormány által finanszírozott beruházások végösszege, amelyre méltán büszkék lehetünk

Köszöntő beszédében Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy nem áll mögöttünk könnyű év, de az előttünk álló sem lesz az a koronavírus járvány okán. Rámutatott, hogy a jelenlegi variáns még gyorsabban terjed, mint az eddigiek. Kiemelte viszont, hogy elismerésre méltó az orvosoknak és a védekezésben résztvevőknek a teljesítménye.

A járványügyi adatokat követően az egész országot érintő gazdasági eredményekről beszélt, úgy mint a kétszázezer forintra nőtt minimálbér összege, a 25 év alattiak SZJA mentessége, a rendőröket, orvosokat, ápolókat, óvónőket, bölcsődei dolgozókat, kulturális szférában dolgozókat és pedagógusokat érintő béremelések.

Ezt követően kitért a térséget érintő eredményekre is. Ehhez egy hosszú listát mutatott fel a közönségnek, melyen a régióba érkezett kormány által finanszírozott legfontosabb beruházások kaptak helyet. Mint fogalmazott:

„Ötven milliárd forint ennek a végösszege, melyre méltán lehetünk büszkék, s melyet közösen megünnepelhetünk.”

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?