Öt országból huszonöt diák és tizenkét tanár érkezett Vácra az Erasmus program keretében, a nemzetközi diákcsoport tagjait Fördős Attila polgármester…
Közélet
Elsősorban a legutóbbi időszakban megvalósult fontosabb beruházásokról számolt be sajtótájékoztatón Fördős Attila Vác polgármestere. Megújult a deákvári, népszerű KRESZ-park. A…
Dunakeszi és Göd határába, egy korábbi homokbánya területére hordják a budapesti Városligetben elbontott Petőfi Csarnok (Pecsa) törmelékét – írja a…
Veresegyház és Vácrátót között is autóbuszok pótolják a vonatközlekedést – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.
A Vendégvárók Váci Egyesülete idén új kezdeményezéssel várja a váci lakosokat. Bárki kidíszítheti a Március 15-e téren lévő váci tojásfákat.
Kosd polgármestere Kurdi Ferenc képekkel is illusztrálta közösségi oldalán bejegyzését, mely szerint nyolc kóbor kutyát kellett elszállíttatniuk a településről az…
Engedély nélkül működtet hulladéklerakó telepet a szentendrei képviselő-testület jobbikos tagja Holló István a város déli részén.
Kosd dimbes-dombos zsákfalu, igazi természetközeli, madárcsicsergős nyugodt hangulat várja az ide érkezőket. A településen nemrégen igazi közösségi összefogás keretében újították…
Újabb kiírás jelenik meg az Otthon melege programban, augusztus 7-től ismét lehet pályázni mosógép vagy hűtőszekrény cseréjére – jelentette be…
Nyílt levélben fordult Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez Dióssi Csaba Dunakeszi polgármestere, miután kiderült, hogy az M2 autópálya-bővítés a vártnál…