Zebegény és Visegrád után Nagymaros is azt kéri, hogy ne induljanak útra kirándulni a Dunakanyar településeire a koronavírus idején.
Szerkesztői ajánló
Abdelkader Amara, marokkói miniszterről a szentendrei látogatása után pár nappal derült ki, hogy koronavírus-fertőzött.
Ma délután sajtótájékoztatón ismertette Matkovich Ilona, Vác polgármestere a koronavírus járvány megfékezése érdekében meghozott intézkedéseit, amelyet a felállított Helyi Operatív…
Nyolc teljes filmet tett ingyenesen elérhetővé a Nemzeti Filmintézet, az alkotások az ünnepi hétvégén tekinthetők meg – közölte a Nemzeti…
Fontos az immunrendszerünk karbantartása, erősítése, mostanság pedig főleg, hiszen javában tart az influenza időszak és az orvosok szerint a nagyja…
A dunakeszi rendőrök elfogták a 37 éves közveszéllyel fenyegetőt – gyerekcsínynek szánta.
Az üzletek december 24-én általában délig, illetve 14 óráig várják a vásárlókat, december 31-én viszont akár 18-ig is nyitva tartanak…
Az adventi időszakban idén is felépül Vácrátóton a mesebeli Mézeskalácsfalu, amelyet a Mindenki karácsonya elnevezésű rendezvényen lehet majd megtekinteni december…
Összegyűjtöttük, hogy a Dunakanyar településein miképp emlékeznek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulójáról. Szentendrén ilyenkor adják át a…
Valódi hiánypótlás, és üdítő kulturális színfoltja lett Kosdnak a közelmúltban a Művelődési Házban megnyílt Kosdi Könyvtár. Zombori Zsuzsanna az intézmény…