Április 8-án Vácra érkezik az X-Faktor stábja, hogy meghallgassa a népszerű tehetségkutató vetélkedőre jelentkezőket.
Szerző: GRT
Ismét lehet pályázni a Szentendrei Régi Művésztelep műtermeinek bérlésére. A képzőművészeknek március végéig kell pályázatukat elküldeniük a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-hez – tájékoztatta az MTI-t a MANK főigazgatója.
2018. szeptemberére készül el a tervek szerint Budakalász új iskolája. A hatalmas gyermeklétszám miatt van szükség az új intézményre, mert a városban lévő két oktatási intézmény már nem bírja a terhelést.
Közel 1500-an vettek részt vasárnap Nagymaroson az első Dunakanyar Félmaratonon.
Pomáz város bevezető útjain található egy-egy tábla, mely köszönti a beérkezőket, illetve ellentétes irányban jó utat kíván a településünket elhagyóknak. Vicsi László pomázi polgármester úgy véli, hogy ezen táblák grafikai megújítására lenne szükség.
Dióssi Csaba Dunakeszi polgármestere közösségi oldalán tette közzé, hogy ma este hat órától a házasságkötő teremben lakossági fórumot tart az M2 Budapest – Vác közötti szakasz 2×2 sávos bővítésével kapcsolatban a beruházásért felelős NIF Zrt., valamint az építést végző Strabag.
Márciusban elkezdődött a Kismarosi Fortuna SC labdarúgó pályájának felújítása, a munkálatok várhatóan októberig fognak tartani – számol be a Kismarosi kikiáltó.
Virágba borultak a váci fák, megérkezett a tavasz és vele a Váci Tavaszi Fesztivál is, ami idén is színes eseményeket tartogat.
Fantasztikus idővel köszöntött be a tavasz, bízunk benne, hogy a húsvéti hétvégén is ilyen napsütéses, esőmentes napokban bízhatunk. A Dunakanyarban számos húsvéti program közül válogathatunk az ünnepi, sőt már az azt megelőző hétvégén is.
Százhúsz négyzetméteres családi ház előszobájában csaptak fel a lángok szombat délelőtt Vácdukán, a Tavasz utcában.