Dunakeszin már idén nyáron strandolni lehet a Dunában, a város hivatalos honlapja szerint a folyó magyarországi szakaszának legjobb strandja készül. A város önkormányzata számos alkalommal jelezte vételi szándékát a Katonadomb rendezvénytér és a Duna közötti erdősáv tulajdonosa felé. A tárgyalások évek óta folyamatosan zajlottak és ezúttal úgy tűnik sikeresen zárulnak, ugyanis a terület birtokosa nyitott az együttműködésre.
Szerző: GRT
Ma a Dunántúlon valószínű a több napsütés, másutt főként a nap első felében gyakran lesz erősen felhős az ég, és záporokra, egy-egy zivatarra is számítani.
Közösségi, kulturális térként éled újjá Gödön a legendás magyar versenyló, Kincsem egykori istállója.
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmegelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Az M2-es gyorsforgalmi út bővítését tartalmazó beruházásnak nem része a Sződliget és Vác közötti területre tervezett új bekötő út megépítése – írja Juhász Béla Sződliget polgármestere közösségi oldalán az április 25-i váci lakossági fórumon elhangzottakra hivatkozva.
Öt országból huszonöt diák és tizenkét tanár érkezett Vácra az Erasmus program keretében, a nemzetközi diákcsoport tagjait Fördős Attila polgármester fogadta – számol be a vac.hu.
A munkába biciklizés jelentősen csökkentheti a rákos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázatát – állítják a kutatók a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányukban.
Jobbnál-jobb dunakanyari hétvégi programokról akartunk írni, ám miközben a listát állítottuk össze, szomorúan szembesültünk a ténnyel, hogy az áprilisi havazás, és téli időjárás miatt az idén debütáló Gödi Kakaós Csiga Fesztivál elmarad.
Elsősorban a legutóbbi időszakban megvalósult fontosabb beruházásokról számolt be sajtótájékoztatón Fördős Attila Vác polgármestere. Megújult a deákvári, népszerű KRESZ-park. A balesetveszélyes burkolatrészeket kijavították és közúti jelzőtáblákat is kihelyeztek – olvasható a város hivatalos honlapján.
Bár egyelőre hihetetlen, de az áprilisi tél után, az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint szombaton és vasárnap napközben ismét 15 Celsius-fok körüli hőmérséklet alakulhat ki, de a leghidegebb órákban továbbra is lehetnek mínuszok, illetve többfelé előfordulhat viharos szél.