A TV2 Mokka című műsorának ma reggeli adásában mutatta be először Tóth Gabi legújabb videóklipjét, amely „Az én szívem” című dalához készült. A dal és a videó különleges üzenettel bír, a Dunakanyar szépségére és értékére, a természettel szimbiózisban élő emberekre, életre szeretné felhívni a figyelmet vele az énekesnő.
A természet tisztelete a kulcsa minden lelki békének
A reggeli műsorban Tóth Gabi elmondta, hogy a videóklipben szereplő emberek lényegében a Dunakanyar őslakosai, vállalkozói, ő rájuk szerette volna felhívni a figyelmet.
„Ők együtt tudnak létezni a természettel és ebből alkotnak.”
Az eredetileg népdalénekesként induló Tóth Gabi szerint az a fajta mentalitás, hogy valakik a természetet ennyire tisztelik, az a kulcsa minden lelki békének és minden eredménynek és célnak, amit el lehet érni az életben. Ez az igazi gazdagság. Sajnos ettől elrugaszkodtunk a mai világban.
Ezt igyekezett bemutatni és jelezni, hogy ez nem ciki, ez nem kopott és ezt meg kell becsülni.
Tóth Gabi – Az én szívem
Komppal érkezik Tóth Gabi Vácra

Tóth Gabi klipjében ennek értelmében a természetképek mellett megjelennek a Dunakanyar nevezetes pontjai, mint a Visegrádi Fellegvár, az Esztergomi Bazilika, a Szentendrei Skanzen, Szentendrei-sziget, a romantikus hangulatú szentendrei belváros, de komppal megérkezik Vácra is, ahol a Váci Nagyboldogasszony-székesegyház előtti téren táncol egy csipkés kendővel.
Az énekesnő párja, Krausz Gábor séf is feltűnik a klipben

Tóth Gabi párja, az éppen a Totem című TV2 kalandrealityben is szereplő Krausz Gábor mesterszakács is feltűnik a videóban, ahol a szakmájához köthetően magyar kolbászt szeletel az esti vendégséghez.
További érdekesség, hogy Tóth Gabi ruhája a Dukai Reginához köthető, Sugarbird magyar ruhamárka kollekciójából való.
Tóth Gabi Ferenc pápa előtt is énekel majd
Ferenc pápa szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét koncelebrálja Budapesten, a Hősök terén. A pápa miséje előtt Tóth Gabi is énekel majd.
Önnek mi a véleménye?