Egészség, Közélet

Több száz fertőzött is lehet Magyarországon a következő napokban

A következő napokban több száz új koronavírus-fertőzött lehet Magyarországon – közölte az országos tisztifőorvos kedden Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

A következő napokban megtöbbszöröződhet a fertőzések száma

Müller Cecília elmondta: továbbra is terjed a vírus, annak mértéke megfelel annak, amire számítottak. A következő napokban ezért megtöbbszöröződhet a fertőzések száma. Egy ember általában két-három másiknak adja át a fertőzést – tette hozzá.

Közlése szerint az ellátórendszert a diagnosztikai lehetőségeknek, a beteg kezelésének megfelelően alakítják át, és készülnek arra, ha súlyosabb megbetegedések is előfordulnak, az ellátórendszer szolgálni tudja a betegeket.

A 70 év felettiek mindenképpen maradjanak otthon

Ismételte felhívta a figyelmet arra, hogy az idősekre nagyon veszélyes az új koronavírus, és elsősorban a 70 év felettiek mindenképpen maradjanak otthon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása is az, hogy „egyfajta szociális távolságot tartsanak egymástól az emberek”, ami körülbelül 2 méteres távolságot jelent, de ha otthon maradnak, az a legbiztonságosabb a számukra – fűzte hozzá.

Lehet a szabadban sportolni, és kirándulások is szervezhetők

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz több kérdés érkezik, amelyek közül a leggyakoribbakat emelte ki. A szabadban történő sportolásra azt mondta: ajánlott mindazoknak, akik egészségesek és nem hordozzák a betegség tüneteit. Hozzátette, hogy kirándulások is szervezhetők, de ne csoportosan. Például, ha ketten elmennek mozogni és betartják a 2 méteres távolságot, annak semmi akadálya nincs.

Az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat beadják

A védőoltások beadásáról azt mondta: az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat beadják, azokat nem halasztják, ugyanakkor az úgynevezett kampányoltások – mint például a választható HPV-oltások – átszervezésére kényszerülnek. Hangsúlyozta azonban, hogy a járvány végeztével ez a feladatuk lesz, az érintettek pedig semmilyen kárt nem szenvednek azzal, hogy néhány hónappal később kapják meg ezeket az oltásokat.

Fontos, hogy a nemzetgazdaság működőképességét megtartsák

A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók tevékenységéről azt mondta: alapvető feladataik teljes körű ellátására kötelezettek, hiszen nagyon fontos nemzetgazdasági érdek is, hogy a nemzetgazdaság működőképességét megtartsák, tehát munkára alkalmas minősítések szülessenek a szolgáltatóknál. Halaszthatónak nevezte ugyanakkor az időszakos orvosi vizsgálatok rendjét a veszélyhelyzet elhárultát követő 15. napig.

Megfelelő védőfelszerelésben lehetséges az apás szülés

Az apás szülésekről azt mondta: ha az apának semmi tünete nincs, megfelelő védőszerelésben elsősorban pszichésen támogathatja az anyát. Megjegyezte: közismert tény, hogy az apás szüléseknél a császármetszések aránya is csökken, ezért azt nem akarják korlátozni.

Egyre több tesztre lesz szükség

Arra az újságírói kérdésre, hogy változik-e tesztelési protokoll, elmondta: jelentősen bővült és tovább kívánják bővíteni a vizsgáló laboratóriumok körét, mivel ahogy nő a betegek és a kontaktusok száma, erre igény van.

Ugyancsak kérdésre válaszolva azt mondta: jelentősen nőni fog a megbetegedések száma, sok tesztet is rendeltek, és a laboratóriumi vizsgálatok logisztikáját is gyorsítani kívánják.

Nem szeretnének riogatni, ezért nem közölnek területi adatokat

Arra a felvetésre, hogy miért nem közlik területileg a megbetegedéseket, Müller Cecília azt mondta: ők látják azokat, de nem riogatni szeretnének, hanem megelőzni a járványt. Ezért arra kér mindenkit, hogy tartsa be a higiénés szabályokat és fogadja el azokat a tanácsokat, amelyeket az Egészségügyi Világszervezet tanácsol az embereknek.

Jó a kapcsolat a Magyar Orvosi Kamarával

A Magyar Orvosi Kamara javaslatairól szólva azt mondta: jó a kapcsolat a kamarával, meg is fogadták több javaslatukat és minden javaslatra nyitottak, mivel ezt a küzdelmet csak együtt tudjuk legyőzni.

Ketten vannak súlyos állapotban

A megbetegedettekről szólva annyit mondott: ketten vannak súlyos állapotban, őket lélegeztetik. Rögzítette: bőségesen rendelkezésre áll lélegeztetőgép és továbbiak beszerzése is folyamatban van. Szintén kérdésre válaszolva elmondta: nincs tudomása arról, hogy lenne kiskorú a fertőzöttek között. Hozzátette: a vírus nem csak időseket fertőz, ugyanakkor a fiatalabb korosztály jellemzően tünetszegényen, viszonylag jól, könnyen átvészelve esik át a betegségen, az idősek viszont esendőek, náluk sokkal súlyosabb formája van a lefolyásának.

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?