Napsütéses meleggel indul a jövő hét, de később borúsabb, szelesebb időre lehet számítani. Többször várhatók záporok, és mérséklődik a meleg is, a maximumok már inkább 15 Celsius-fok körül alakulnak majd.
Hétfőn délelőtt és kora délután még jellemzően derült, napos lesz az idő, de a nap második felében az ország északi felén már gomolyfelhők is megjelennek az égen, késő estig helyenként zápor, főként északnyugaton egy-egy zivatar is kialakulhat átmenetileg megerősödő széllel. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 3-10 fok között alakul „szeszélyes területi eloszlásban”, de az északi völgyekben gyenge fagy is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 21-25 fok között valószínű.
Kedden felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Több helyen valószínű zápor, helyenként zivatar. A szél élénk, a Dunántúlon erős is lehet. A leghidegebb órákban 5-10 fok lehet. Napközben 15-21 fokig melegszik a levegő, északkeleten lesz a melegebb.
Szerdán is élénk, a Dunántúlon erős lesz a szél. Emellett több helyen várható zápor. A minimumhőmérséklet 4-9 fok között valószínű. A nappali maximumok 14-18 fok között alakulnak.
Csütörtökön is lehetnek záporok, de emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap is. Ekkor is megerősödik, nagy területen – az ország északkeleti negyedét leszámítva – viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-8, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 12-13 fok körül alakul.
Pénteken napközben többnyire erősen felhős lesz az ég, elszórtan kisebb eső is lehet. Többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban többnyire 2-7 fok lehet, de talaj menti fagyra, sőt az Északi-középhegység völgyeiben, a Nyírségben gyenge fagyra is számítani lehet. Napközben 10-15 fokig melegszik a levegő.
Szombaton is több helyen várható szelesebb idő, de már csak helyenként lehet kisebb eső. A minimumhőmérséklet 4-9, a maximumhőmérséklet 15-21 fok között alakul, nyugaton lesz melegebb.
Vasárnap már nem valószínű csapadék, és több órára kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10 fok között valószínű. A nappali maximumok 17-23 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.
Önnek mi a véleménye?