A váci rendőrök egy fiatalkorú fiút vettek őrizetbe. Rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 16 éves vácdukai fiú ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a fiú 2017. március 24-én a délutáni órákban a Budapest és Szob között közlekedő vonaton ment oda a sértetthez. A kezében egy nyitott bicskát tartott és azzal fenyegetőzve követelte a 29 éves nőtől a nála lévő táskát. A sértett a követelésnek nem tett eleget, felállt és a vonat azon részére ment át, ahol több utas is tartózkodott. Ekkor a fiú már nem ment utána, hanem a váci állomáson leszállt a szerelvényről.
A gyanúsítottat vácdukai lakásában a Váci Rendőrkapitányság körzeti megbízottja 2017. március 25-én a délelőtti órákban fogta el. A fiút előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozó hatóság előterjesztést tesz az előzetes letartóztatásának indítványozására.
Önnek mi a véleménye?