2020. február 22-én jótékonysági sportbált rendeznek Gödön a Balázsovits János Sportcsarnokban. Az első, hagyományteremtőnek szánt bál teljes bevételét a helyi sportegyesületek támogatására fordítja a helyi önkormányzat.
Lukácsi Bálintot, alpolgármesteri referenst és szervezőt kérdeztük az eseménnyel kapcsolatban.
Igény van arra, hogy helyben szórakozási lehetőséget biztosítson a város
Ki kezdeményezte a sportbál megrendezését az önkormányzaton belül, és miért tartják fontosnak, hogy eképpen is támogassák a helyi sportegyesületeket?
A sportbált Lőrincz László alpolgármester úr kezdeményezte. Göd mára egy fiatalos, élő város lett sok gyerekkel, így igény van arra, hogy helyben szórakozási lehetőséget biztosítson a város. A bál bevétele teljes egészében a helyi sportegyesületek és az oktatási intézmények diáksport körei között kerül majd szétosztásra.
Emellett az önkormányzat milyen módon támogatja a helyi sport szervezeteket, sportéletet?
Az önkormányzat éves szinten a város költségvetéséből támogatja a helyi sportéletet, emellett ingyenesen vagy kedvezményesen adja bérbe a létesítményeit a kiemelt egyesületeknek.
Mely helyi sportegyesületek részesülnek támogatásban a sportbál által?
A bál teljes bevételét arányosan osztjuk majd szét az egyesületek és a sportkörök között. Ennek alapja, hogy melyik szakosztály, sportkör hány vendéget invitál a bálra.
Milyen programmal várják a bálozókat?
Aranyosi Péter stand up programja, versenytánc bemutató, koktélterasz, DJ Miller retró diszkó, illetve a belépő tartalmazza a vacsora mellett a korlátlan italfogyasztást is.
A rendezvény fővédnöke Balogh Csaba polgármester (aki január végén a koronavírussal és a Samsung gyárral kapcsolatban tájékoztatta a lakosságot). A belépő ára 11.000 forint, ami tartalmazza a vacsorát és a korlátlan alkoholos- és alkoholmentes italfogyasztást.
Az I. Gödi Sportbálra a jegyek megvásárolhatóak az alábbi helyeken:
- Göd Város Önkormányzat alpolgármesteri irodájában, Pesti út 81.
- Gumi Centrum Autószervíz, Nemeskéri-Kiss Miklós út 33.
- Duna-part Nyaralóházak, Jósika u. 14.
- TESZ irodában, Duna u. 5.
Önnek mi a véleménye?