Programok, Vácrátóti hírek

Kocsonya és forralt borok versenye lesz hétvégén Vácrátóton

Ezen a hétvégén szombaton Vácrátóton a Fő téren délután kettő órakor kezdődik a Forralt Bor és Kocsonya Piknik. A programra várják a kocsonya iránt rajongókat, de a készítőket is, hiszen akár versenybe is nevezhet, aki finom kocsonyát, vagy akár különleges forralt bort tud készíteni.

Aki csak kóstolni szeretne, az jobb, ha időben érkezik, mert az eddigi tapasztalatok szerint igen hamar el szokott fogyni ez a téli ételkülönlegesség. Spiegelhalter László Vácrátót polgármestere elmondta mind a kocsonyák, mind a forralt borok versenyét, egy félig szakmai, félig celeb zsűri fogja értékelni. A forralt borok versenyén pedig várhatóan az Esztergom melletti Fülöp Pince vezetője, Fülöp István rangsorol majd. Azt is megtudtuk, hogy idén legalább ezer kocsonyával készülnek a látogatóknak a Vácrátóti Forralt Bor és Kocsonya Piknik szervezői, ezeket ötszáz forintos kóstolói jegyekkel lehet megvásárolni. A látogatók az étel- és italjegyek, az úgynevezett Rátót-tallérok megvásárlásával a helyi iskola fejlesztéseit támogatják.

Lesz kolbászból bicikli, kerítés, sonkából pedig hóembert faragnak

Spiegelhalter László polgármester az MTI-nek kiemelte, hogy idén egy különlegességgel is készülnek: füstölt húsokból készülnek különféle „szobrok”. Lesz kolbászból bicikli, kerítés, sonkából pedig hóembert faragnak.

Spiegelhalter László elmondta, hogy a piknik évről évre egyre több látogatót vonz, köszönhetően annak, hogy a hagyományos kocsonyák mellett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is meg lehet kóstolni. Emellett pedig sokféle ízesítésű forralt bort és puncsot is árusítanak. A piknik fővédnöke idén is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Vácrátót országgyűlési képviselője, aki saját kezűleg készített réteseivel járul hozzá a rendezvény sikeréhez.

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?