Két otthonnal és minőségi szolgáltatásokkal bővült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gödi Gondviselés Háza, amivel javulnak a lakók életkörülményei. Erről az igazságügyi miniszter beszélt a két új otthon átadási és felszentelési ünnepségén.
Tuzson Bence, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője, utalt arra, hogy egy 2017-ben megszületett kormánydöntésnek köszönhető 5,8 milliárd forintos keretből egymás után újulnak meg kisebb-nagyobb épületek a szociális intézményben.
Kiemelte, hogy mára 88 ember 8 új épületbe tudott kiköltözni a régi, „nem túl szép múlttal rendelkező” Topház Speciális Otthon épületéből.
Most két újabb épület jöhetett létre azok számára, akik leginkább rászorulnak az emberi segítségre – fűzte hozzá a miniszter.
Tuzson Bence azt mondta, hogy a Topházból kiköltözők „végre emberhez méltó körülmények között tudnak élni” egy olyan épületben, amely talán egész Magyarországon a legmagasabb szolgáltatási szinttel rendelkező intézmény lett.
„Leginkább arra lehetünk büszkék”, amikor a legrászorulóbb embertársainkon tudunk segíteni – hangoztatta az igazságügyi miniszter.
Kifejtette: „az új épületekben élhető, más minőségű élet az emberi képességeket is meg tudta változtatni, így apróbb csodák tudtak történni”.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy Magyarországon csaknem 4000 ember él fogyatékossággal, illetve idősként a máltaiak valamelyik intézményében, ahol gondoskodást, szeretetet kap.
Azt szeretné a kormány, hogy tíz év múlva már feledésbe merüljön a személytelen és ellátásra kevésbé alkalmas intézmények korszaka és helyettük olyan létesítmények épüljenek, mint az itt is megvalósuló családi házak, amelyek mögött van szociális segítség, gondoskodás – mondta a kereszténydemokrata államtitkár.
MTI
Kiemelt képen: Tuzson Bence és Fülöp Attila a gödi Gondviselés Háza két új otthonának átadási és felszentelési ünnepségén. Fotó: Facebook/Tuzson Bence
Önnek mi a véleménye?