Közélet, Váci hírek

Matkovich Ilona lett Vác új polgármestere

Matkovich Ilona Vác polgármestere 2019

A Dunakanyar Szívének is nevezett Vácon a több párt és egyesület által támogatott jelölt, Matkovich Ilona lett a polgármester a szavazatok 41,25%-át begyűjtve.

Matkovich Ilona győzelmének háttere

Nagy fordulat ez a városban, hiszen Fördős Attila 2014-ben meglehetősen magabiztosan nyert. Matkovich Ilona nagyarányú győzelmének hátterében az összefogás ereje áll.

2014-ben a jelenlegi győztes csak 776 szavazatot kapott, most 5597 vokssal vált a település új polgármesterévé úgy, hogy emellett Fördős Attila rontott is a múltkori szereplésén. A mostani választáson 3880 szavazatot kapott, míg 2014-ben 4951-et. Matkovich a helyi önkormányzati választások mellett 2018-ban elindult országgyűlési képviselőnek is. Akkor a meglehetősen nagy előnnyel nyerő Rétvári Bence (Fidesz-KDNP) és a Jobbikos Fehér Zsolt mögött harmadik helyen végzett, de úgy tűnik Vác tekintetében az ismertség szempontjából jócskán profitálhatott belőle.

Matkovich Ilona Vác polgármesterjelölt plakát
Matkovich Ilona, váci polgármesterjelölt plakátját rögzítik egy oszlopra a kampány során.

Fenntartható és környezetbarát lakóhely kialakítása

Matkovich Ilona korábban kampányában jelezte ,hogy amennyiben elnyeri a váci választók többségének bizalmát, úgy Vác is csatlakozik a Főváros Zöld Gyűrűje programhoz. Ez a Budapest környéki települések között kialakulóban lévő együttműködés a fenntartható és környezetbarát lakóhely kialakítását célozza.

Az új polgármester szerint a legfontosabb teendők ennek érdekében:

  • Felelős környezetvédelmi döntéseket környezetvédelmi szakemberekkel!
  • Tiszta levegőt és annak rendszeres mérését! Vácon szinte minden télen vannak időszakok, amikor a légszennyezettség egészségre is ártalmas szintet ér el. Ehhez képest csak egyetlen, eldugott helyen mérik a levegőt, az eredmények online nem hozzáférhetőek a lakosok számára.
  • Élhető Duna-partot szabadstranddal! A városlakóknak nem csak szobrokra, hanem kikapcsolódásra alkalmas szabadstrandra, pihenőhelyre is szükségük van. A környező településeken szinte mindenhol kialakításra került már hasonló.
  • Veszélyes és elektronikai hulladékok gyűjtésének megszervezését! Ezeknek az anyagoknak a begyűjtésével nem csak tiszta marad a környezetünk, hanem gazdaságilag is hasznot képezhet. Ezzel szemben már 8 éve megszűnt az átvételük.
  • Átlátható közlekedési rendet! Szükség van a városi közlekedés újragondolására. Ma sok esetben egymás mellett lévő utcákat is csak városrészek megkerülésével lehet elérni.
  • Közvilágítást a sötét helyekre! Fény nélkül az esti órákban nincs biztonság. Illegális hulladéklerakóvá és bűnözésre alkalmas hellyé alakulnak a nem megfelelően kivilágított területek.
  • Lehetőséget a lakosoknak a környezeti problémáik bejelentésére! Lehetővé kell tenni, hogy a lakosság, ha környezeti problémát észlel, azt jelenteni tudja, és tájékoztatást kapjon a megoldásráról.

Később a kampánygyűlésén kiemelte:

„Olyan dolgokkal fogunk foglalkozni, ami a váciakat valóban érinti, és ami előre viszi a várost a haladásban.”

Bár Fördős Attila, korábbi polgármester és Pető Gábor, alpolgármester is bejutott képviselőként, Matkovich Ilona csapata 9 taggal bőven többséget élvez majd a testületben, így a kijelentéséhez minden adott lesz.

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?