A legutóbbi ülésén fogadta el Tahitótfalu képviselő-testülete 2017. évi költségvetési rendeletét, mellyel kapcsolatban Gaál Sándorné a Pénzügyi Bizottság elnöke adott tájékoztatást. Elmondta, több körben is tárgyalták a tervezetet, melyet az előző évi adatok, a folyamatban lévő pályázatok, a felújítások, a karbantartási feladatok és a hosszú távú kötelezettségek figyelembe vételével készítettek el. A bevétel egyik legnagyobb tétele a közel 332 millió forintos állami normatíva, az adókból 145, működésből 34 millió forint bevételre számítanak.
Emellett az erdőgazdálkodásból, valamint a Fővárosi Vízművektől érkezik bevétel továbbá a tavaly év végén odaítélt, a Tahi-egészségházra, utakra és az ifjúsági táborra költhető 350 millió forintos állami támogatás is része a 2017. évi költségvetésnek.
A működési kiadások tervezésénél odafigyeltek arra, hogy a megépült új konyha-étkező fenntartására legyen elég forrás, továbbá a díszkerteket is megfelelően ápolni tudják – hangsúlyozta a bizottsági elnök.
Hiteltörlesztésre közel 11, szociális kiadásokra 34 és fél, működési támogatásokra 13 millió forintot költhet a település 2017-ben. Az előző évben elnyert pályázatnak köszönhetően idén mintegy 29 millió forint jut az orvosi rendelő felújítására. Saját erejéből 24 milliót fordít Tahitótfalu idén a ravatalozó előtető megépítésére, a faluház homlokzati felújítására, a Pollack-emlékszoba kialakítására, útfelújításokra, karbantartási munkákra, járdafelújításra, közterületi burkolatok, játszóterek telepítésére, energiahatékonysági fejlesztésekre és a településképi értékvédelmi programra.
A bizottság elnöke összefoglalásul elmondta: a kötelező feladatokra, valamint a pályázatok önrészére a fedezet biztosítva van, a támogatások mértékét megtartották, sőt bizonyos területeken emelni is tudtak. A dolgozói juttatásokat idén is biztosítják a pénzügyi tervben, amely elegendő tartalékkal rendelkezik a biztonságos működéshez.
Forrás: Danubia Televízió
Önnek mi a véleménye?