Játszóteret szerettek volna Kosdon, először közösségi adománygyűjtésbe fogtak, majd a település is hozzájárult, végül a Tesco országosan meghirdetett pályázatán is nyertek. Így lesz a Naszály Völgyi Interaktív Játszópark ötletéből valóság, foglalhatnánk össze.
A Kosdi Önkéntes Településfejlesztő Közösség, (ÖNTEK) vezetője Zombori Zsuzsanna a Dunakanyari Napoknak kifejtette: „Kosd községben nincs olyan közösségi hely, ahol a gyerekek és szüleik a szabadban lehetnének. Ezért elhatároztuk, hogy építünk egyet. Egy olyan játszóparkot szeretnénk, ahol a gyerekek és családjaik megismerkedhetnek és találkozhatnak egymással. A szülők beszélgethetnek, pihenhetnek, kikapcsolódhatnak. A gyerekek pedig játékosan ismerhetik meg közvetlen környezetük, a Naszály élővilágát, és persze játszhatnak, mozoghatnak, amennyit csak szeretnének.”
Nem egy hagyományos játszótér lesz
Kiemelte, hogy már a kezdet kezdetén sem egy hagyományos játszótérben gondolkodtak, ahol homokozni és csúszdázni lehet. Olyan interaktív élmény elemekkel szeretnék kiegészíteni a parkot, melyek foglalkoztatva, játszva tanítják a gyerekeket. Az elképzelések között szerepelnek nyomfelismerő feladatok, satírozható táblák, melyek a Naszály színes élővilágát ismertetik meg a gyerekekkel. A Játszópark méreteiről hozzátette, Kosd önkormányzata egy 27×20 méteres területet ajánlott fel a Székely utcában a célnak.
Hogy az ÖNTEK sikerrel pályázott, abban nagy szerepe lehetett abban, hogy a zsetongyűjtési kampány ideje alatt számos önkéntes volt jelen a váci Tesco áruházban, személyesen is ismertetve a Naszály Völgyi Interaktív Játszópark ötletét. Zombori Zsuzsanna úgy fogalmazott: „A kilencéves kisfiam, de nyolcadikos lányok, sőt a nagymama korosztály is aktívan részt vett hétvégente ebben a kampányban.”
Kosdon tehát az összefogásnak nagy ereje van, ahogy arról már korábban is írtunk, a település buszmegállói is ily módon újultak meg.
Számos karitatív tevékenységet végez az ÖNTEK
Az ÖNTEK hivatalosan 2013 május 28-a óta bejegyzett szervezet, de önkéntes tevékenységüket már 2010 óta kifejtik. Zombori Zsuzsanna 2013 novemberében az Önkéntes Központ Alapítványtól az Év Önkéntese díjat vehette át. Elmondta, hogy tevékenységük rendkívül szerteágazó. Kapcsolatban vannak többek között a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, a Baptista Szeretetszolgálattal. A jövőt illetően kifejtette, szeptemberben a kosdi Már-Más Cukrászdában ismét lesz Köszi Kávé program, melynek bevételét a Dóri Ház, Magyarország első gyermekhospice háza betegei számára ajánlják fel.
Zombori Zsuzsanna hozzátette, most vasárnap Anyák Napja alkalmából a kosdi Már-Más Cukrászdában minden kosdi anyukát és nagymamát ajándék palacsintára vagy fagyira várnak.
A Naszály Völgyi Interaktív Játszópark helyszínének kitűzésére Kosdon a Székely utcában csütörtökön került sor. Az ÖNTEK vezetője hozzátette, mivel eddig még nem kapták meg a Tesco pályázatán nyert összeget, első lépésként lakossági felajánlással tudnak élni. Egy kosdi apuka bobcat segítségével fogja elkészíteni a homokozógödör tükrét. A tervek szerint, pedig május végén elindulhat az építkezés. A pályázaton kívül további anyagi forrást jelent a Kosd Község Fejlesztéséért Alapítvány által biztosított összeg, melyből a park kerítését fogják finanszírozni.
De egy korábbi gyűjtő akcióból is áll rendelkezésre némi készpénz. Zombori Zsuzsanna hozzátette, a közelmúltban érkeztek meg kitűzőik, melyeket 500 forintos áron megvásárolva hozzá lehet járulni a park költségeihez. Amennyiben kitűzőt vásárolna azt bármelyik önkéntesnél megteheti, de érdeklődhet a szervezet Facebook oldalán is.
Egy kis település nagy sikere a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatán
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának keretében Pest megyében összesen hét szervezet nyert 400.000. Ft-ot programja megvalósításához. Országosan 61 körzetben, 177 helyi civil szervezet pályázott. A vásárlók összesen 2,9 millió szavazatot dobtak be összesen. Pest megyében a helyi projektek összesen 305 ezer 40 darab szavazatot szereztek. A Dunakanyarban Kosd mellett, a Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete nyert. Az „Ön választ, mi segítünk” programra összesen 569 civil szervezet pályázott. A váci áruházban három szervezet versenyzett a szavazatokért.
Az Ágacska Alapítvány Kemencén szeretett volna az örökbefogadott gyermekek számára kutyás sportnapot szervezni. Mint a projekt leírásában fogalmaztak. „A kutya családtag. Hűséges társ, legjobb barát és remek „terapeuta”. A kutyások félszavakból is megértik egymást, könnyen találnak közös témát. Az örökbefogadott gyerekek különösen kötődnek az állatokhoz, számukra a kisállat nagy segítséget jelent a beilleszkedésben. ” Az alapítvány összesen 5059 zsetont gyűjtött.
Versenyben volt még a Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány, mely az Az Ipolytölgyesi Gyermekotthonnal együttműködve öt, fogyatékosokat gondozó intézmény lakóinak szervezett volna focikupát. Ők végül 4441 szavazatot szereztek. A legtöbb, összesen 8890 zseton a kosdi ÖNTEK gyűjtött.
A tervek szerint tehát, a Naszály Völgyi Interaktív Játszópark kivitelezése már május végén elindulhat.
Fotók: Zombori Zsuzsanna
Önnek mi a véleménye?