Sport, Váci hírek

Pontot rabolt a Csank-féle csikócsapat

Halasi büntetőt védett, a Vác pedig értékes pontot rabolt az alsóházba tartozó, még nyeretlen Iváncsa otthonában. Kapufát igen, gólt nem hozott az NB III Közép-csoportjának hatodik fordulójában lejátszott Iváncsa KSE- Vác FC bajnoki labdarúgó mérkőzés. Első döntetlenjét szerezte a Vác a bajnokságban.

A Vác kapusa 11-est hárított

A pályaválasztó Iváncsa a frissen kinevezett Tóth Andrással a kispadján először lépett pályára a bajnokságban. Az első játékrészben meddő mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, kapufát lőttek és ziccereket hagytak ki, a vezetést nem tudták megszerezni. A szünet után aztán a váciak kapusa, Halasi buktatta gólhelyzetben az ellenfél támadóját , Vallejost. De hibáját egyből tudta javítani, hiszen a sértett tizenegyesét bravúrral hárította.

A második félidőben aztán Tóth Milán révén a Duna-partiak is megszerezhették volna a vezetést, de kimaradt a lehetőség. Összességében talán az Iváncsa állt közelebb a győzelemhez, de aztán maradt a Vác számára értékes döntetlen. A hazaiak maradtak az utolsó előtti 19., a Vác pedig a 16. pozícióban.

A rutintalanság miatt haloványabb a szezonkezdet

Csank János, a váciak vezetőedzője bár sikerként könyvelte el a pontszerzést, de a rutintalansággal magyarázta a csapat haloványabb szezonkezdetét:

Csank János: Értékesnek tartom ez a pontot, reális is az iksz, igaz, mindkét csapat nyerhetett volna. A legnagyobb ziccer talán előttünk adódott, ettől függetlenül a mezőnyben durva hibákat követtünk el, amelyekre nem számítottam. A fiatalságunkat mutatja, hogy téthelyzetben még hibázunk, „túlfeszülnek” a srácok.

A Vác FC-nek a bajnokságban legközelebb szeptember 12-én az MTK II együttese következik, ekkor már hazai környezetben.

Fotó: Vác FC

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?