Fóti hírek, Kék hírek

Kiugrott az autóból, de elszakadt a papucsa, így könnyen elkapták Fóton a bódult sofőrt

A járőröknek 2020. június 2-án 11 óra 19 perckor Fót belterületén tűnt fel egy zavartan viselkedő járművezető, ezért akarták ellenőrizni. A jármű sofőrje amint meglátta az egyenruhásokat, megpróbált elmenekülni, azonban a rendőröknek sikerült megállítaniuk, ekkor viszont a férfi kipattant a kocsiból és futásnak eredt.

A zsaruknak nem kellett sokáig üldözni az ellenszegülőt, akinek vesztét a lábán lévő műanyag papucs okozta. A lábbeli elszakadt, viselője pedig elesett.

Mint kiderült, a férfi azért próbált meg lelépni a rendőrök elől, mert tudta, hogy jogerősen kiszabott büntetését korábban nem kezdte meg, és a járművet is engedély nélkül vezette. A rendőrök a 25 éves férfit elfogták, megbilincselték és a rendőrkapitányságra előállították, ahol zavartsága miatt vele szemben kábítószergyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az N. Roland által elkövetett engedély nélküli vezetés miatt bírságot szabtak ki, továbbá járművezetés bódult állapotban vétség gyanúja miatt feljelentést tettek ellene, és a büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték.

A főkép illusztráció.

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?