Gazdaság

Jelentősen csökkent az elmúlt hetekben az élősertés ára

Vágósertés

Jelentősen csökkent az elmúlt hetekben az élősertés ára a koronavírus-járvány miatt – mondta Horváth István, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hétfő reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.

Közölte, a vágóhidak a járványhelyzetben képtelenek tartani az előzőleg szerződésben rögzített felvásárlási mennyiséget, ráadásul bezártak az éttermek és a szállodák, így jelentősen csökkent a forgalom, és a veszteséget a vágóhidak a állattartókra szeretnék “áttolni”.

Az elnök megjegyezte, hogy a vaddisznóknál a sertéspestis továbbra is előfordul Magyarországon, és a betegség miatt már 2018 októberétől nem tudnak például a kínai és a japán piacra szállítani.

Ugyanakkor Németországban még a vaddisznókban sincs jelen a sertéspestis, így az ország meghatározó beszállítója lett például Kínának. Az európai árakat alapvetően ez befolyásolja – mondta Horváth István, hozzátéve, hogy a turizmus megszűnése a kontinensen is súlyosan érinti az ágazatot.

ÉRDEKELHET:  Az önkormányzatok dönthetnek a rövidtávú lakáskiadás, Airbnb-zés szabályairól

Februárban a vágósertés felvásárlási ára még csaknem 50 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?