Mintegy négyszeres igények jelentek meg a gyógyszertárakban a normál forgalomhoz képest az elmúlt hét adatai alapján a vírusjárvánnyal összefüggésben – közölte Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke..
A vásárlások jelentős része a házi patikák feltöltését szolgálta, illetve nagy számban megjelent azoknak a krónikus betegeknek a gyógyszerigénye, akiknek a veszélyhelyzet kihirdetését követően az orvos akár 2-3 hónapra előre is felírta a gyógyszereit.
A kamarai elnök hangsúlyozta: a gyógyszertárak helytállnak a koronavírus okozta nehéz helyzetben is.
Hankó Zoltán a gyógyszertárak ellátásával kapcsolatban naponta egyeztet a nagykereskedőkkel, akik – ugyan nem mindig a rendeléssel azonos mennyiségben, de – jelenleg már folyamatosan tudnak szállítani a gyógyszertáraknak.
Főkép: A Deákvári Patika Vácon, zárás előtt a koronavírus-világjárvány idején. Fotó: Dunakanyari Napok
Önnek mi a véleménye?