Kismarosi hírek, Kultúra, Videó

Gyermekkora helyszínén adott koncertet Kaneko Miyuji Attila, nemzetközi hírű Steinway művész

Kaneko Miyuji Attila Steinway zongoraművész Kismaroson

A Budapesti Zeneakadémián tartott két koncertje után, október 20-án gyermekkora helyszínén, Kismaroson adott koncertet Kaneko Miyuji Attila, nemzetközi hírű Steinway zongoraművész, a település díszpolgára.

Az est elején Neubauer Rudolf polgármester, az esemény fővédnöke osztott meg pár gondolatot a közönséggel. Elmondta, hogy mikor legutóbb játszott náluk Attila, akkor megígérte neki, hogy a következő alkalommal egy Steinway-en játszhat majd. Ezt sikerült is megvalósítani, az Opera zongoraterméből kaptak kölcsön a rendezvényre egy Steinway zongorát, aminek az értéke egyébként a Művelődési Házuk árával vetekszik.

Ezután a Tokióban született, majd a zenei tanulmányait Magyarországon kezdő művész – aki pont e célból költözött hatévesen Kismarosra anyai nagyszüleihez – közel két órás koncertet adott, amely ráadásul gyermekbarát volt. A koncert bizonyos részén a gyermekek körül ülhették a művészt és a zongorát.

Kaneko Miyuji Attila zongorakoncertje Kismaroson

Hallgassa meg a koncertet, és élje át ön is a hangulatát!

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?