Kosd, Közélet

Horhi József Kosdról: Egy polgármesternek menedzselni, vezetni kell a települését

Horhi József kosdi polgármesterjelölt

A választási kampányokkal nem foglalkozott oldalunk, de mivel a kosdi új egészségház építéséről korábban beszámoltunk a jelenlegi polgármesterrel készített interjú által, így jogosan merült fel az igény, hogy kihívójának is teret adjunk.

Nem kaptunk válaszokat a kosdi képviselőktől

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a képviselőktől is érdeklődtünk az elmúlt öt évről, arra lettünk ugyanis figyelmesek, hogy a község hivatalos felületein a tájékoztatás drasztikusan csökkent, egy-két Facebook bejegyzés alapján pedig olyan információk is megjelentek, hogy a lakók sok esetben nem érik el a képviselőket, vagy ők nem reagálnak. Idén már a testületi ülésekre invitáló meghívók sem kerültek ki, tehát az ott élők azt sem tudhatták, hogy mikor, és miről döntenek majd az őket képviselők, és a döntések eredményeit is vadászniuk kellett.

Miért érdekes ez? Mert ez egy kis település, mára független polgármesterrel és képviselőkkel, a nagy pártok ráhatása nélkül, mégis úgy tűnik, hogy nincs nagy átláthatóság és kétirányú kommunikáció. Hogy meglássuk miként telt a független képviselők 5 éve, hogyan tudtak együtt dolgozni, tíz kérdést küldtünk el számukra. A korábbi információk már az elején igaznak bizonyultak, ugyanis a 6-ból csupán 3 képviselő (Bársony Csaba, Horhi József, Hugyecz Andrásné) reagált az első körben, megküldve az e-mail címüket, majd amikor megkapták a kérdéseket, akkor már csak Horhi József jelentkezett, ő többször is. Később kiderült, hogy az egyik helyi képviselő már elköltözött, valószínűleg azért nem reagál. Ezt úgy tudtuk meg, hogy a kosd.hu-n lévő telefonszámon keresve mással “találkoztunk” a vonal másik végén, aki azonnal kérte, hogy vetessük le ezt a telefonszámot a település honlapjáról.

Nem jöttek válaszok, nem is értettük, hiszen többségében a Kurdi Ferenc polgármester oldalán bejutott képviselőkről van szó, és a polgármester mindig készségesen adott választ kérdéseinkre. Ráadásul a 10 kérdésünk közül 8-at az önkormányzati képviselők közigazgatásilag meghatározott feladataihoz (2011. évi CLXXXIX. törvény, Magyarország Alaptörvénye, 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet) társítottunk, és csupán egy személyesebb volt, ami arra irányult, hogy bemutassa magát:

  • Hogyan jellemezné az elmúlt öt évben végzett képviselői munkáját? Kérem tömören mutassa be a 2014 és 2019 közötti képviselői ciklusát.
  • Hány rendelet vagy határozat meghozatalát kezdeményezte a 2014 és 2019 közötti ciklusban? Mik voltak ezek?
  • Hányszor kért felvilágosítást a képviselő-testületi ülésen a polgármestertől, alpolgármestertől, a jegyzőtől, bizottsági elnököktől
    önkormányzati ügyekben a 2014 és 2019 közötti ciklusban? Mik voltak ezek?
  • Képviselte-e megbízás alapján valamilyen ügyben a képviselő-testületet/települést a 2014 és 2019 közötti ciklusban? Ha igen, kérem írja le az ügyet.
  • Milyen ügyekkel keresték meg a választópolgárok és milyen ügyekben járt el? Milyen ügyekben kezdeményezte a polgármester intézkedését a 2014 és 2019 közötti ciklusban?
  • Minden testületi ülésen részt vett a 2014 és 2019 közötti ciklusban? Ha nem, hányszor hiányzott a testületi ülésekről és miért?
  • Milyen módon tartotta a kapcsolatot a választópolgárokkal a 2014 és 2019 közötti ciklusban? Milyen rendszeresen tájékoztatta őket a
    képviselői tevékenységéről, és milyen formában?
  • Ön szerint Kosd Község Integrált Településfejlesztési Stratégiájának céljaiból mit sikerült 2019-ig megvalósítani?
  • Eredményesnek találja a képviselő-testület 2014 és 2019 között végzett munkáját? Felsorolná az elért eredményeiket?
  • Miért döntött úgy, hogy képviselő lesz? Ön szerint milyen tulajdonságai, szakmai és egyéb tapasztalatai, közösség érdekében végzett tevékenységei járultak/járulnak hozzá (amennyiben most is indul), hogy képviseljen másokat?
HASONLÓ  Folytatódik a szúnyoggyérítési program a Dunakanyarban is

Természetesen nem kötelező a képviselőknek ilyen megkeresésekre reagálniuk (bár lakó által is feltettük a kérdéseket, arra viszont kötelező lett volna reagálniuk), de aki alpolgármesteri posztot is betölt, annak hivatalból kötelező lenne. Erre valaki így reagált: “A testületi üléseken itt van, de én vagy 3 éve nem láttam.” Más azt jelezte, hogy Erki László alpolgármester lehet, hogy a TV miatt nem válaszol. Kiderült, hogy a feleségének közel 500.000 Ft-os megbízása lett a településtől videózásra. (Szakmailag nem ismert a térségben.) A helyi Kosdi TV, ami a váci és kosdi kábelhálózaton volt elérhető és képújság futott leginkább rajta, nem kapta meg a bagatelnek mondható 15.000 Ft-os havi támogatást, mert a polgármester szerint a belefektetett munka nem ért annyit. Közben volt olyan hídépítés projekt, ami egyes információk szerint valamiért 8 millió forinttal többe került, így a 17 milliós nagyságrendű kiadás 25 millió körülire változott (frissítés: a polgármester szerint ez az összeg nem 8 millió, hanem kicsit több mint 2 millió Ft volt). Hozzá kell tenni, hogy a Helyi Televíziók Országos Egyesületének tagjai 2010 körül nagyjából 800-1000 Ft/lakos/év támogatást tartottak minimum elfogadhatónak a helyi televíziók üzemeltetésére. Ebből a kisebb települések tévéi még nem nagyon voltak működőképesek, de így már az esetleges pályázati plusz forrásokból fent tudtak maradni.

A polgármesternek a polgárok problémáját kell megoldania

Horhi József képviselő reagált több kérdésre is, de mivel a többiektől nem jött válasz, így a cikk nem tudott létrejönni, így úgy gondoltuk ha majd lesz olyan anyaga, ami a polgármester-jelöltségéhez köthető, akkor annak teret adunk, hiszen a másik jelöltis megjelent.

Tegnap publikált is egy rövid videót, ami hozzánk is eljutott, íme:

A rövid, de annál tömörebb videóban a versenyszférából érkező Horhi József arról beszél, hogy fontos az előrehaladás, a fejlődés, de mindezek mellett nagyon fontos a határidők betartása és feladatok elvégzése is, ezek elmulasztása befolyásolja a költségeket. Érti ezalatt az új egészségház építésének megcsúszását, ami által több 10 millióval emelkedett az ingatlan költségvetése, de korábban a kérdésekre reagálva felhozta a Kosdi Tankert projekt bedőlését, vagy a támogató estjén kitért arra, hogy egy tyúkfarmra a település elköltött százezreket, amiből állítólag azért nem lett végül semmi, mert az egyik képviselő udvaráról elvitte a róka az Önkormányzat által megvásárolt tyúkokat. A polgármester jelen volt a kampány esten, de nem cáfolta nyilvánosan a dolgokat.

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?