Kultúra, Vác

A Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház közös produkciója nyerte a fődíjat a breszti színházi fesztiválon

Váci Dunakanyar Színház Bartók Kamaraszínház Ványa bácsi előadás

A Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház közös produkciója nyerte a fődíjat a breszti 24. Belaja Vezsa Nemzetközi Színházi Fesztiválon.

A Váci Dunakanyar Színház hétfői közleménye szerint a rangos fehéroroszországi eseményen szeptember 7. és 15. között öt helyszínen 15 ország 28 produkciója mutatkozott be a legkülönfélébb műfajokban. A programban klasszikus dráma, modern kísérleti dráma, bábszínházi produkciók, utcaszínházi és táncszínházi előadások is helyet kaptak. Magyarországot a két társulat közös Ványa bácsi előadása képviselte, amely a szakmai zsűri döntése alapján elnyerte a legjobb előadásnak járó díjat.

“A közönség reakciója alapján sejtettük, hogy kapunk valamilyen elismerést, de azért a fődíjra nem számítottunk” – idézi a közlemény Kis Domonkos Márkot, a Váci Dunakanyar Színház igazgatóját.

Váci Dunakanyar Színház: Ványa bácsi előzetes

A Csehov művéből készült előadást tavaly novemberben mutatták be, a produkcióra a magyar és külföldi színházi szakma is felfigyelt. Játszották a Nemzeti Színházban, és bekerült a 2019-es Pécsi Országos Színházi Fesztivál, valamint a Vidéki Színházak Fesztiváljának versenyprogramjába is. Emellett négy nemzetközi fesztiválra, – a breszti mellett a lembergi Aranyoroszlán Fesztiválra, a szatmárnémeti TranzitFesztre, a herszoni Melpomena Tavrija Nemzetközi Színházi Fesztiválra – is meghívást kapott.

HASONLÓ  4-1-re győzött a Puskás Akadémia a Vác ellen

A darab megrendezésére a különleges és újszerű iskolát képviselő neves ukrán rendezőt, Jaroszlav Fedorisint kérték fel, a látványtervező a felesége, Alla Fedorisin volt – derül ki a közleményből.

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?