Ide látogatóknak, Kultúra, Programok, Szentendre

Elindult az Art Capital, Magyarország első képzőművészeti fesztiválja Szentendrén

art-capital-szentendre

Mások mellett Jake és Dinos Chapman, Oleg Kulik, Bakos Tamás és Francois Fiedler munkái is láthatók a szentendrei Art Capital képzőművészeti fesztiválon, amely 18 kiállítással és 66 programmal várja a közönséget péntektől szeptember 24-ig.

Magyarország első képzőművészeti fesztiválja a tavalyi “nulladik év” után idén indul el teljes gazdagságában, ezúttal az otthon – otthontalanság témára felfűzve – mondta el az Art Capital pénteki sajtótájékoztatóján a fesztivált szervező Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója.

Gulyás Gábor hangsúlyozta: ma azok a városok képesek a művészeti központ szerepét betölteni, ahol megfelelő kiállítási lehetőségek állnak a kortárs képzőművészet rendelkezésére. Szentendre képzőművészeti kínálata nemzetközi összehasonlításban is kivételesen gazdag, a következő hetekben azonban tovább gazdagodik az Art Capital kínálatával – emelte ki.

Gulyás Gábor elmondása szerint valamennyi szentendrei múzeum része a projektnek, de a legtöbb programnak a MűvészetMalom és a Ferenczy Múzeum ad otthont.

A MűvészetMalomban már csütörtök este megnyílt a MIG21 – Migráció a kortárs képzőművészetben című tárlat, amely egy “ideológiai nehezékekkel terhelt, sematikus keretek közé szorult” témát jelenít meg, elsősorban közép- és kelet-európai művészek munkáin keresztül. Jelen lesz munkáival az egyik legismertebb orosz képzőművész, Oleg Kulik, csakúgy, mint a horvát Mladen Stilinovic vagy a macedón sztárszobrász, Zarko Baseski, aki óriás emberalakokat formázó munkáival vált híressé.

Szintén a MűvészetMalomban látható szombattól a Bomlasztó képzelet című kiállítás, amely Robert Runták cseh műgyűjtő mintegy másfélezer műalkotást számláló kortárs festészeti kollekciójából válogat. A tárlaton olyan jelentős alkotók munkái láthatók, mint Jake és Dinos Chapman, Daniel Richter vagy Tilo Baumgärtel, ahogy felbukkannak a régió meghatározó alkotói – mások mellett Szűcs Attila, Bodoni Zsolt, Wilhelm Sasnal és Serban Savu – is.
Gulyás Gábor elmondása szerint a képzőművészeti fesztivál egyik nagy felfedezésének ígérkezik Bakos Tamás Barcsay Múzeumban nyíló kiállítása: a sokáig hajléktalanként élő Bakost a bécsi Kunstverein művészeti vezetője fedezte fel és állította ki óriási sikerrel. Bakos Tamás első magyarországi tárlata szombattól lesz látható, akárcsak Szabó Zsuzsanna kiállítása a Barcsay Múzeumban és Bukta Imre installációja a Kovács Margit Múzeum udvarán.

Gulyás Gábor kiemelte Francois Fiedler tárlatát is. A magyar származású művész a hetvenes-nyolcvanas években az egyik legfontosabb absztrakt festőjének számított Párizsban. A Magyarországon kevéssé ismert alkotónak Hazatért művek címmel az eddigi legteljesebb magyarországi tárlata tekinthető meg a Ferenczy Múzeumban szeptember 16-tól. Ekkor mutatkozik be Szentendrén a 2016-os Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása, Fajcsák Dénes és Fábián Gábor Aektivátorok című projektje is, a Vajda Lajos Múzeumban pedig Lét-szekvenciák címmel szentendrei művészek – többek között Bálint Endre, Deim Pál, Korniss Dezső, Vajda Lajos és Vincze Ottó – az otthon motívumát megidéző alkotásai lesznek láthatók.

Az Art Capital rendezvényeit két szakaszra lehet bontani: szeptember 15-ig megnyílnak a kiállítások, a következő tíz napban következnek a programok. Minden egyes programnapon egy-egy házigazda várja a vendégeket, jórészt olyan képzőművészek, akik jelenleg is Szentendrén élnek: efZámbó István, feLugossy László, Regős István, Nagy Barbara, Bereznai Péter, Vinkler Zsuzsi, Benkovits György, Szirtes János, Vincze Ottó, majd Baksai József – számolt be Gulyás Gábor.
A fesztivál teljes programja itt érhető el.

MTI

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?