Az LMP szerint csaknem száz olyan, fogyatékosokat és pszichiátriai betegeket ellátó intézmény működik az országban, ahol a gödi Topházban tapasztaltakhoz hasonló visszaélések gyanúja merül fel – mondta az LMP ifjúsági szakszóvivője hétfői sajtótájékoztatóján.
Kanász-Nagy Máté felidézte: májusban robbant ki a botrány a gödi Topházzal kapcsolatban, miután egy civil szervezet feltárta, milyen embertelen körülmények uralkodnak a fogyatékosokat ellátó otthonban. Az LMP szakszóvivője szerint kiderült, hogy gyakorlatilag „emberraktárként” működik az intézmény, ahol felmerül a bántalmazás, a kínzás, az éheztetés gyanúja is, a komoly visszaéléseket pedig ombudsmani jelentés és minisztériumi közlések is igazolták.
Emlékeztetett arra, hogy az LMP adatkéréssel fordult a minisztériumhoz, így kiderült, hogy a tárca és Balog Zoltán miniszter már több mint fél éve tudta, mi zajlik abban az otthonban, mégsem tett semmit. Balog Zoltánnak személyesen vállalnia kell a felelősséget az ügyben, nem maradhat miniszter – jelentette ki. AZ LMP szerint ugyanakkor ez a botrány arra is rávilágít, hogy az országban 91 olyan, fogyatékosokat és pszichiátriai betegeket ellátó intézmény van, ahol hasonló tárgyi és személyi hiányosságok tapasztalhatók, valamint felmerül a visszaélések, így az elhanyagolás, a bántalmazás, a kínzás és a megengedhetetlen kényszerítő intézkedések alkalmazásának gyanúja. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az intézmények ideiglenes működési engedéllyel rendelkeznek, vagyis a minisztérium úgy üzemelteti ezeket, hogy nem felelnek meg a jogszabályoknak.
Az LMP szerint az ügy megoldása érdekében fel kell gyorsítani az úgynevezett kitagolási programot, vagyis a lakókat emberséges lakóotthonokba kell költöztetni. A tárca ugyanis 2011 óta a 23 ezer helyből csak 700-at váltott ki – tette hozzá a politikus.
Önnek mi a véleménye?