Gasztro, Kosd, Közélet

Díjazták a kosdi Lunczer Pálinkaházat a Pálinka országkóstolón

Lunczer pálinkaház

A pálinkát, Magyarország nemzeti italát, öt földrész 76 országába szállítják a kereskedők – jelentette ki a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a Pálinka országkóstoló eredményhirdetésén.

Fazekas Sándor emlékeztetett: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) először 2014-ben hirdette meg a Nemzeti borkiválóság program mintájára a Nemzeti pálinka-kiválóság programot, melyet 2015-től kezdve a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) országos pálinka- és törkölypálinka versenyével közösen szerveznek.

Rámutatott: míg 2010-ben valamivel több mint 500 pálinkafőzde működött az országban, addig most már mintegy 600. A kereskedelmi főzdék száma is gyarapodott, 72-ről 138-ra. Az országkóstolóra nevezett tételek száma szintén emelkedett. Mihályi László, a PNT elnöke arról beszélt: a PNT Országos pálinka és törkölypálinka versenyre nevezett pálinkák minősége egyre jobb.

A kiosztott díjak is ezt mutatják, 110 arany, 144 ezüst és 88 bronz minősítést ítéltek oda. Emellett a legkiválóbb pálinkák több különdíjat is kaptak. Magyarország legjobb pálinkája címet 2017-ben a Mályinkai Pálinkafőzde Konkordi-Izabella szőlőpálinka kapta. A PNT elnöke az MTI-nek elmondta: a múlt évben valamivel több mint 1,9 millió liter, míg az azt megelőzőben mintegy 1,8 millió liter pálinkát hoztak forgalomba Magyarországon.

A kosdi Lunczer Pálinkaház Facebook oldalán tette közzé hogy az Országházban az Országos Pálinka és Törkölypálinka versenyen 11 beküldött termékükből 10 tétel díjat hozott. Ebből 2 pálinkakiválóság, 3 arany, 6 ezüst, 1 bronz.

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?