Kultúra, Szentendrei hírek

Ismét lehet pályázni a szentendrei műtermek bérlésére

Szentendrei Régi Művésztelep

Ismét lehet pályázni a Szentendrei Régi Művésztelep műtermeinek bérlésére. A képzőművészeknek március végéig kell pályázatukat elküldeniük a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-hez – tájékoztatta az MTI-t a MANK főigazgatója.

Hóvári János elmondta, hogy a műtermek elsősorban festőművészek számára lettek kialakítva, de a képzőművészet bármely ágában tevékenykedő alkotó pályázhat. A jelentkezőnek igazolnia kell, hogy önálló művészi tevékenységet folytat, és regisztrált a Magyar Mecénás Programban. A főigazgató felidézte, hogy a Szentendrei Művésztelepet 1926-ban azok a festőművészek hozták létre, akik a nagybányai hagyományokat kívánták tovább folytatni. Az alapítók 1927-ben vehették birtokba a “Pagony” egyik szögletét, és építhették fel műtermeiket. Ezek helyére a kulturális kormányzat 1972-ben tizenkét, csak nyáron használható műtermet építtetett, ami új lendületet adott a művésztelepnek.

Miért hívják Régi Művésztelepnek?

A kormányzat a városban létrehozott egy másik telepet is, így az 1970-es évektől a pagonyi festőművész közösség Szentendrei Régi Művésztelep néven jegyezte – és jegyezi ma is – magát. A Duna-part közelében található, ősfás kerttel körbevett művésztelepet 2012-2013-ban újították fel. A hagyományoknak megfelelően tizenkét műtermet alakítottak ki, amelyekhez a MANK Nonprofit Kft. irodái és egy kamaragaléria kapcsolódik. A megújult műtermek egy részét pályázat útján, határozott időre, önállóan alkotó képzőművészek kapják használatba, másik részére pedig – úgynevezett vendég-, illetve csoportos műteremként – rövidebb idejű használatra, közösen dolgozó művészek jelentkezhetnek. 2013-tól a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. központja is a művésztelepen található. Hóvári János hozzátette: a most megpályázható kilenc műterem egy-egy festőről – mások mellett Hollósy Simonról, Jeges Ernőről, Bánáti Sverák Józsefről -, illetve művésztelepről kapta a nevét.

ÉRDEKELHET:  Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválja lesz hétvégén Visegrádon

20-40 ezer forintos bérleti díjak

A műtermek használatának havi átlagos költsége – a 11 ezer forintos havi bérleti díjjal együtt – 20-40 ezer forint között alakul, fogyasztástól függően. A pályázat nyertesei három évre bérelhetik a korszerűen felújított, egész évben használható, mintegy 55 négyzetméteres önálló épületeket. A 2013-as felújítást követően mások mellett Aknay János, Baksai József, Bereznai Péter, Bojti Marci, Buhály József, Csáki Róbert, Krizbai Sándor, Nagy Barbara alkotnak itt. A Szentendrei Régi Művésztelep alkotóival szemben “elvárás”, hogy a műtermeket eredeti funkciójuknak megfelelően, folyamatosan használják, és a MANK gyűjteményét évente egy alkotással gyarapítsák – fűzte hozzá Hóvári János.

Előző tartalomKövetkező tartalom

Önnek mi a véleménye?